2018. január 22., hétfő

Nincs idő enni?! Mit lehet tenni?

 Egy kedves ismerősöm megkért, hogy írjam neki össze vagy meséljek legalábbis arról, hogy mit lehet tenni… vagyis enni, mikor egésznap semmi ideje nincs az étkezésre, az egész napos meló miatt. Gondoltam, ha már úgyis leülök ezen dolgozni, akkor miért csak neki írjam le? Legyen belőle egy bejegyzés is, hátha másnak is segítség. A legérdekesebb az, hogy szerintem ez egy egészen központi probléma, mégsem találtam róla semmilyen magyar írást, ami összegezné a lehetőségeket.
Egy dolgot szögeznék le, még az elején: 

 Még mindig nem vagyok képzett étkezési tanácsadó, tehát ez saját tapasztalat és utána olvasások eredménye!

No, de vágjunk is bele!



 Mikor felmerül az emberben, hogy nincs ideje napközben enni, rögtön az első gondolat, hogy „sebaj, majd este bevisszük az elmaradt tápanyagokat. Jó lesz az!”  Nem, nem lesz jó! Az egésznap kiéheztetett szervezet anyagcseréje lelassul, így az esti „pótlást” igyekszik eltárolni, ezzel felkészülve az újabb „éhínségre”. Tehát ez a hozzáállás hosszabb távon, nagyjából 1000%-ig elhízáshoz vezet. 

Jó-jó, de akkor mit lehet tenni? – tehetitek fel a kérdést, teljesen jogosan.



Fehérjeporok
 Ha enni nincs is időd, egy jó fehérje turmix azért csak belefér az idődbe. Gyorsan elkészül, és nem kell leülnöd 20 percre, hogy elfogyaszd. Kicsit feltölti a szervezetedet, eltelít, nem kapcsol „pánik-üzemmódba” a tested, tehát nem kezd mindent zsír formájában elraktározni és izmot bontani. Éljen! J  Ebbe a kategóriába sorolnék igazából minden fehérjés készítményt is, tehát a protein szeletek, otthon készült proteingolyócskák és társaik. 
Viszont ettől függetlenül jó lenne, ha nem minden ebédedet ez tenné ki, hiszen normális táplálékra is szükséged van! Ezek táplálék KIEGÉSZÍTŐK és nem helyettesítők. 
(Zárójelesen megjegyezném, hogy a Biotech USA-nak megjelent az Ultra Loss étkezés helyettesítője, ami konkrétan étkezéshelyettesítésre lett kitalálva. Ugyan azt vallom erről, mint fentebb: ha nem muszáj, ne csinálj rendszert az ebéded ilyen módon való helyettesítéséből, csak akkor, ha muszáj! Más kérdés esetleg egy-egy vacsora ilyen pótlása, de abba most ne menjünk bele..  )


Dobozolás
 Igen, itt már előre kell gondolkodni és szépen előző este/előző nap megfőzni és szépen tároló dobozba pakolni a másnapi ételt. Ha tudod, hogy kevés időd lesz enni, akkor érdemes olyan ételt készíteni, ami még hidegen is ehető, tehát 1-1 falatra elő tudd kapni melegítés nélkül is! (pl. csirke saláta, rizs, párolt zöldség.. bármi, ami nem üli meg a gyomrodat, ha hidegen eszed) 
Akár nyers zöldséget, gyümölcsöt is dobozolhatunk, hiszen ezek tele vannak vitaminnal, a zöldségek nagyon jó rostforrások, míg a gyümölcsök fruktózt (gyümölcscukor) tartalmaznak, amik habár nem túl hosszú ideig, de adnak egy kis energiát! Ezekből számtalan fajta smoothiet lehet készíteni, ha kreatív az ember – vagy rákeres a neten-, akkor abszolút megunhatatlanok! (Hamarosan megosztom veletek a kedvenceimet!)



Ébresztő!
 Vannak azok a fajta emberek, akik ha elfoglaltak elfelejtenek enni – én is ide tartoztam régen- hiába tudnának rá időt szakítani, egyszerűen eszükbe se jut, ha van más program. Furcsa ötlet lehet, de állíts be ébresztőt a telefonodon! Pont úgy, mint ahogy vannak ivásra emlékeztető alkalmazások- az én kedvencem a Plant Nanny-, úgy miért is ne lehetne az ebédre is emlékeztetned magadat? Hidd el, hogy egy idő után már nem is fog kelleni a jelzés, mert a tested magától is sikoltozni fog, hogy etesd meg! 


Remélem ez a pár ötlet lesz, akinek segítséget jelent majd! Ha bármi kérdés van, írjatok nyugodtan kommentet, privát üzenetet… vagy keressetek fel egy igazi étkezési tanácsadót :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése