2017. december 2., szombat

Szombat a színfalak mögött

 Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, de végül úgy döntöttem miért is ne?  Ha másért nem, mert azt hittem, hogy borzasztó lesz a szombatom és végül a vártnál is jobban alakult. Végül mindig minden megoldódik és ez a közhely ismét beigazolódott..

22554557_1958829374394907_388550154_n.jpg


 Szombat reggel laza 4 óra alvás után sikerült hazaérnem barátnőmtől. Nem volt elég, hogy alig aludtunk, amúgy is stresszben voltam, ugyanis volt két jegyem a Hot men Dance előadására (igen, megint róluk fog szólni a dolog), de sajnos anyukám, akivel mentem volna, nem tudott jönni, viszont senki más sem ért rá. Ez a hátránya annak, ha az embernek limitált számú barátnői vannak...
Már úgy voltam vele, hogy mindegy, akkor mindenki tehet egy szívességet… megyek egyedül, de ekkor nagynéném hívott, hogy mégis el tudta intézni, jön velem. Nagyon örültem neki, mert hatalmas partyarc a nő, szóval tudtam, hogy vele fergeteges bulit fogunk ott csapni és hát ez így is lett.
 Gondoltam még van pár órám aludni, hogy este a legjobb formámat hozzam, de a telefonom folyton rezgett, így lemondtam a pihenésről és ez volt az én szerencsém!
Instagram stroyban egyszercsak jött a hír, hogy a HmD SOS lányt keres a próbájukra, én pedig, egy percig sem gondolkodtam, hogy írjak-e nekik. Így történt, hogy betekintést nyerhettem a színfalak mögé, miközben azt se tudtam, hogy minek is kellek én oda.
 Mikor megérkeztem Kristof fogadott, mivel alapból vele beszéltem le az egészet. Nagyon szimpatikus volt, vele és Yaou-val sikerült is beszélgetnem egy keveset.  Az idő nagy részében teljes mértékben haszontalannak éreztem magam, bár bevallom nem feltétlen bántam, mert bármerre néztem félmeztelen pasik mászkáltak – bár azzal nem feltétlen tudtam mit kezdeni, hogy 1-2 srác többet nézte magát a tükörben, abban a pár órában, mint én egy hét alatt, de legyen: D – majd később öltönybe bújtak a próbához és hát nehéz eldönteni, hogy ingben vagy ing nélkül nyújtottak-e jobb látványt.  (Igen, imádom az elegáns férfiakat: D) Itt azért megjegyzem, hogy sürgősen meg kell tanulnom nyakkendőt kötni, mert most elég jól jött volna a tudás, de majd legközelebb. :D
Őszintén szólva néha kicsit sajnáltam Pietrót, hogy neki kell egyben tartania ezt a cseppet sem egyszerű brigádot, én valószínűleg egy óra alatt kaptam volna idegbajt a helyében, szóval le a kalappal előtte.
A csapat két mókamestere Axel és Carlos, legalábbis nekem abban a pár órában ez jött le. Szeretik magukat produkálni, de nincs is ezzel semmi gond, mert mindenki jól szórakozik rajtuk. Egyik kedvenc ilyen jelenetem a következő volt:
Én az egyik sarokban ültem le, ahonnan hibátlanul beláttam a helyet, éppen ott beszélgettünk Kristoffal, mikor megérkezett Carlos és Axel, aki nyilvánvalóan nem vett észre :
Axel :  Na mi vaaaan szarházi bandaa?
Mindenki röhög, közben Carlos meglát és köszön, mire Axelnek is leesett a szitu : éééés szia!  - ránéz a többiekre – Akarom mondani: hogy vagytok drágáim?
Hatásos bemutatkozás szerintem: D
Na de, miért is voltam én ott?
Az nem titok, hogy a csapat meghívást kapott a British got talent műsorba és ehhez kellett egy bemutatkozó videót csinálniuk. Nos, ehhez a kis videóhoz kellettem én, legalábbis egy minimális részéhez.  Ha jól tudom ez a videó – amit még én sem láttam – fent lesz majd a későbbiekben, de nem merem biztosra mondani.  Én nagyon kíváncsi vagyok a végleges, megvágott verzióra, de az tuti, hogy nagyon jó lesz.
Miután végeztünk én rohantam is haza, nem maradtam a próba további részében, mert estére mindenképp toppon akartam lenni és alig maradt valamennyi időm.

22549068_1356789097753457_2665538066406565507_o.jpg

 Az esti műsorra már nem szeretnék nagyon kitérni, hiszen az előzőnek egy teljes bejegyzést szenteltem ( itt ) , de  azért mégsem hagyhatom szó nélkül, ha már úgyis róluk szólt a bejegyzés. Mint már említettem, nagynénémmel érkeztem, aki úgy indult el velem,hogy ő semmiképpen sem megy fel a színpadra...nos ez a véleménye NAGYON HAMAR megváltozott, valószínüleg megérkezésünk után 10 perccel, miután már látta a fiúkat és ittunk is egy keveset. Az előadás nagyon jól sikerült ismét, bár akadtak kisebb bakik, mindet jól kezelték a fiúk, szóval nem ment a színvonal és a hangulat rovására.  A mostani  show még jobban tetszett, mint az előző. Talán azért, mert most sokkal jobban el tudtam magam engedni, vagy talán azért, mert most még egy kis öltáncot is kaptam, ki tudja ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése