2017. december 2., szombat

Hamis ideál

 Az utóbbi időben nem is tudom, hogy hányszor jött velem szembe ilyen-olyan fogyasztó kapszula és egyéb SOS diéta reklámja.  Mivel ezek rendszerint felzaklatják az idegrendszeremet, úgy éreztem, hogy megér egy bejegyzést ez a téma. 

9935268_G.jpg


Fogyasztó tabletták és SOS diéták kora
Nem lehet eleget ismételni, hogy rendes táplálkozás nélkül, SOHA nem fogunk tartósan lefogyni. Miért is várjuk a testünktől, hogy a több évig építgetett túlsúlyt, majd két hét alatt megszünteti csak azért, mert minden étkezés előtt bedobunk egy tabit? Lehet, hogy ideiglenesen megoldást adnak, de ezzel két gond van: Először is, hogy mozgás nélkül első körben IZMOT vagy esetleg (a káposztaleves és egyéb meghajtós kapszulák miatt) vizet és nem zsírt fogunk veszíteni, tehát valóban kevesebbet fog mutatni a mérleg, csak esztétikailag és egészségügyileg nem lett jobb a helyzetünk. Másodsorban pedig, amint véget ér a diéta vagy elfogy, a kapszula-adagunk nagyjából kétszer annyi felesleg jön ránk vissza (és ugye eddig sem zsírt, hanem izmot veszítettünk.. tehát extrán negatív a helyzet). Mivel az ilyen diéták alatt hiányállapot lép fel a szervezetünkben, mikor újra megkapja az addig megvont tápanyagokat, gyorsan el is tárolja vésztartaléknak, és bumm, máris ott van megint a plusz 5-10 kiló.
Én is nagyra értékelném, ha pár bogyótól kerek fenekem és lapos hasam lenne, de ez itt nem egy Disney mese drágáim.  Miért gondoljátok, hogy a több hónap, év alatt felszedett plusz kilókat, centiket, majd két hét alatt megoldja bármi?  És amúgy biztos, hogy azok felesleges centik?  Vagy csak a média által felállított ideálhoz képest vagyunk mi átlag nők „plus size” méret?
Az a fránya média
Tinédzser koromban én is imádtam a diétákat, pedig akkor is tudtam, hogy az eredmény csak addig tart, amíg tudom tartani. Ritka lusta lány voltam, inkább nem ettem, de ne kelljen sportolnom, de ha neki is álltam mozogni, hát a lelkesedésem hamarabb szállt el, minthogy látszott volna az eredmény (hála égnek mára már élvezem az edzéseket).  Sosem voltam különösebben túlsúlyos, de mégsem néztem ki úgy, mint a kifutókon vagy a címlapokon a modellek. Mert akkor is és sajnos még most is azt tolják az arcunkba, hogy egészségtelenül vékonynak lenni szexi.  Az utóbbi pár hétben két olyan nőről is kijött olyan cikk, ami a súlyunkról szólt. Az egyik Palvin Barbiról, egyik kedvenc magyar modellemről szólt, mégpedig azt írták, hogy hát felszedett pár kilót és szinte már husi. Hát nem tudom, kinek mi a husi, de azért Palvin Barbi igen messze áll ettől a jelzőtől. A másik pedig Kate Uptonról írta, idézem: „Plusz kilókkal is gyönyörű a dögös modell.”  Hol vannak plusz kilók? Van cicije, popsija és valóban nem 45 kiló, de még mindig nem találom azokat a felesleges kilókat…
És akkor csodálkozunk, hogy testképzavara van a nőknek és önbizalom hiányosok.  Pedig tudjátok mire jöttem rá? Hogy a férfiak többsége igenis szereti és nem bánja, hogy megeszem a jó kis gulyáslevest, kenyérrel. SŐT az sem zavarja, hogy a combjaim nem annyira vannak egymástól, mint ide Szeged. Nem a ruhaméreted határozza meg, hogy mennyire vagy jó nő és annyira jó lenne, ha a csodás női magazinok is ezt próbálnák sugározni.
Tanulság: egyél tudatosabban, tudj mértéket tartani, mozogj többet, és ami a legfontosabb dobd ki a mérleget és az önbizalom romboló magazinokat!

799ff8e982ee69fd978c8a9dba39e5dc--skinny-shorts-putting-others-down.jpg

Bodyshaming
 Túl kövér. Túl sovány. Túl izmos. Kicsi a melle. Nagy a segge.
Mindig lesz olyan ember, akinek nem fogunk tetszeni, mert egyszerűen ilyen a világ. De mi lenne, ha nem mások döntenék el, hogy mi hogyan kéne, hogy kinézzünk? A lényeg az lenne, hogy Te jól érezd magad a saját bőrödben. Onnantól, hogy te elfogadod magadat olyannak, amilyen vagy már jó úton vagy. Ha pedig valamin változtatni szeretnél, azt magad miatt tedd és ne valaki másért. Tudom, hogy ezek nagyon közhelyesen hangzanak, de tényleg így van. Nem a ruhaméreted határozza meg, hogy mennyire vagy jó nő, hanem a viselkedésed, a kisugárzásod. Ha utálod a tested, hogyan várhatod, hogy valaki más szeresse?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése